Bemutatkozás

" Gyula város szívében, a gasztronómia csúcsán "

A Dél-Tiszántúl egyik legvonzóbb látványossága a Fehér-Körös partján fekvő Gyula. A város a középkori téglavár mellett, nyári várszínházi előadásairól és fesztiváljairól is nevezetes. A század közepén értékes vegytartalmú, gyógyító ásványvizek törtek fel itt és kialakult a sokak által látogatott gyógy-, és strandfürdőtelep, mely mára már európai színvonalú fürdőkomplexummá fejlődött. Számos hazai és külföldi turista keresi fel a várost, nyaranta a szállodák zsúfolásig megtelnek. Közülük is az egyik legkedveltebb az Aranykereszt, amely Gyula belvárosában, az Eszperantó téren, egy, az 1800-as évekből származó patinás épületben működik. A szálloda hangulatában híven őrzi a múlt század vég stílusát. Húsz komfortos, zuhanyzós szobájában telefon, televízió és minibár áll a szállóvendégek rendelkezésére. Kitűnő konyhájáról ismert éttermében olyan ételeket kínálnak, amelyek őrzik a hagyományos magyar ízeket, ugyanakkor megfelelnek a mai modern gasztronómiai igényeknek is. Az elkészült étkek nyaranta a mediterrán hangulatú kerthelyiségben is elfogyaszthatók.
A sportolni vágyókat két automata tekepálya és a hozzá tartozó hangulatos drinkbár várja.

SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET!

Június 1-jétől áraink rugalmas kialakításúak, akár az Ön péztárcájához szabva, csoportoknak, cégeknek - legyen partnerünk hosszú távra! - folyamatos, rendkívüli kedvezmények!

A gyorsabb és kényelmesebb foglalás érdekében megrendelését ezen e-mail címen is leadhatja - aranykereszt5700@axelero.hu - amelyet természetesen vissza is igazolunk.

Hotel Aranykereszt Aktuális Árlista 2012


2012. Január 03-tól - Június 30-ig

 1 ágyas szoba  6.500,- Ft/éj
 2 ágyas szoba  9.000,- Ft/éj
 Pótágy  2.500,- Ft/éj
 Reggeli  1.300,- Ft/fő/nap

Akciós Csomagárak:

  2 éjszaka  3 éjszaka 4 éjszaka 5 éjszaka 6 éjszaka 7 éjszaka
 Ellátás Nélkül 10.000.- 13.000.- 18.000.- 20.500.- 24.000.- 27.000.-
 Reggelis ellátás 11.500.- 17.000.- 20.000.- 24.000.- 27.600.- 32.200.-
 Félpanziós ellátás 12.000.- 19.000.- 24.000.- 30.000.- 34.000.- 39.000.-



2012 július 01-től - augusztus 31-ig

 1 ágyas szoba    7.700,- Ft/éj
 2 ágyas szoba  11.500,- Ft/éj
 Pótágy    3.200, - Ft/éj
 Reggeli    1.400,- Ft/fő

Akciós Csomagárak:

  2 éjszaka 3 éjszaka  4 éjszaka  5 éjszaka  6 éjszaka  7 éjszaka
 Ellátás Nélkül 11.000.- 16.500.- 21.500.- 26.200.- 31.500.- 35.000.-
 Reggelis ellátás 13.000.- 18.500.- 25.000.- 31.000.- 37.500.- 40.000.-
 Félpanziós ellátás 14.500.- 21.000.- 28.000.- 35.000.- 42.000.- 48.000.-



2012. szeptember 01-től - december 28-ig

 1 ágyas szoba  6.800,- Ft/éj
  2 ágyas szoba  9.500,- Ft/éj
  Pótágy  2.600,- Ft/éj
  Reggeli  1.300,- Ft/fő/nap

Akciós Csomagárak:

  2 éjszaka 3 éjszaka 4 éjszaka 5 éjszaka 6 éjszaka 7 éjszaka
 Ellátás Nélkül 10.000.- 13.000.- 18.000.- 20.500.- 24.000.- 27.000.-
 Reggelis ellátás 11.500.- 17.000.- 20.000.- 24.000.- 27.600.- 32.200.-
 Félpanziós ellátás 12.000.- 19.000.- 24.000.- 30.000.- 34.000.- 39.000.-



2012. december 29-től - 2013. január 02-ig

2 ágyas szoba reggelis ellátással 19.000,- Ft/éj


Szilveszter: 3 éjszaka, félpanziós ellátássa, szilveszteri mulatsággal,: 45.000.- ft/fő

Csoportoknak, baráti társaságoknak egyéni kedvezményeket biztosítunk!

Az egyéni árakról az alábbi telefonszámon érdeklődhet: 06 30 93 85 829

Szobafoglalás, Hotel Aranykereszt Recepció: 06 66 463 197

Szállodánkhoz tartozik a gyulai Várfürdőben található STRAND ÉTTEREM (közvetlenül a nyári főbejárat mellett) ahol az üdülési csekket és étkezési jegyeket elfogadjuk éttermi szolgáltatásainkra.

Hotel Aranykereszt***    |   5700 Gyula, Eszperantó tér 2.
 Az oldalt szolgáltatja: internetszaknevsor.hu
Adatmódosítás 40232